Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dr. Vekerdy Tamás munkássága

2010.05.11

Dr. Vekerdy Tamás

 

            Dr. Vekerdy Tamás napjaink egyik legnépszerűbb gyermek szakpszichológusa hazánkban, ez mellett oktatáskutató, író, a képességfejlesztő iskolák elkötelezett híve és hirdetője.

            Vekerdy Tamás 1935 szeptember 21-én született Budapesten. Tanulmányait az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán kezdte jogászként, majd a Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakát is elvégezte. Ezután az Orvostovábbképző Intézetben klinikai gyermek szakpszichológusnak tanult.

            Pályáját újságíróként kezdte, de volt pszichológia tanár és gyermekpszichológus egy Nevelési Tanácsadó Irodában. 1983-1998 az OPI, majd az OKI Iskolakutatási és Fejlesztési Központjának (majd Program és Tantervfejlesztési Központjának) tudományos főmunkatársa, tudományos tanácsadója, seniora. 1992-1998 a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstudományi Tanszékén docens (fejlődéslélektan; neveléslélektan; tanuláslélektan; az életkorok pszichológiája). 1998-tól a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ, Alternatív Továbbképzési Igazgatóságán igazgató, majd az átszervezés után: SuliNova, Pedagógiai Alternatívák Központja, központvezető.

            Vekerdy Tamás a magyar oktatásfejlesztés jelentős egyénisége. 1987-től, Solymáron az első magyarországi alternatív (Waldorf) iskola és óvoda egyik szervezője, alapítója, kurátora. 1991 óta a solymári, nappali Waldorf-tanárképzés szervező vezetője és tanára. 1997  óta részt vesz az Óvodai Nevelés alapprogramját kidolgozó bizottságban.

            Vekerdy Tamás aktívan részt vesz a közéletben és rendszeres tudományos tevékenységet folytat. 1990 és 1998 között az Iskolázás Szabadsága Európai Fórumának (EFFE) kelet-európai szóvivője, majd alelnöke. 1990-től a Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány kuratóriumának tagja. 1991-től a magyarországi Tanszabadság Társaság elnöke. 

1993-tól a Magyar Pszichológiai Társaság kisgyermek-nevelési szakosztályának tagja, ill. vezetőségi tagja. 1994-től az MTA Pedagógiai Bizottsága Tanárképzési Albizottságának tagja. 1996-tól a Magán és Alapítványi Iskolák Egyesülete minősítő bizottságának, ill. elnökségének tagja. 1996-tól a Közoktatás. Modernizációjáért Alapítvány (KOMA) kuratóriumának tagja.  1998-tól az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke.

1998-tól a Magyar Művelődési Társaság elnökségi tagja. 1998-tól az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2001-től az Országos Köznevelési Tanács tagja (ezen belül a Pedagógus-továbbképzési Bizottság és az Oktatási Jogok Bizottságának majd a Kerettantervi Bizottságnak is tagja).

            Munkásságáért sok díjat és kitüntetést kapott. Megkapta a Kiváló Munkáért díjat(1985), Oktatásügy kiváló dolgozója (1987), Nemzetközi LEGO-díj (Ygdrasil) (1993), Kiss Árpád díj (1995), Budapestért díj (1995), Pro Scholis Urbis díjat  (2006).

            Vekerdy Tamásnak számos publikációja, könyve, cikke jelenik meg nap, mint nap. Írásaival a képességfejlesztő iskolák pozitív hatását hirdeti. A gyermek pszichológia problémáit összefüggésbe hozza a hagyományos, ismeretközpontú oktatási rendszerrel.

            A nyolcvanas évek közepe óta Vekerdy Tamás elszántan hirdeti, hogy az iskola gyermekközpontúvá, emberléptékűvé tételének egyik lehetséges útja, ha visszanyúlunk a pedagógia 20. század elejei forradalmának eredményeként létrejött reformpedagógiákhoz, ha az ezekhez kapcsolódó iskolamodellekben, pedagógiai koncepciókban megfogalmazott elveket és kialakult gyakorlatot bevisszük a sok szempontból elavult, megkövesedett magyar közoktatásba. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a hazai alternatív iskolamozgalom egyik megalapítója ő, s azóta is hol szelíd, hol dühös szószószólója mindannak, ami a szabad, a másféle, az egyén igényeihez jobban alkalmazkodó iskolavilág megteremtése érdekében szükséges. A nyolcvanas években Vekerdy a reformpedagógia eredményeinek hasznosítása felé fordult, azért, mert világossá vált számára, hogy ezek a hagyományok vezethetnek el az egyénre szabott iskola megteremtéséhez, az egyéni szükségletekhez alkalmazkodó tartalmi és módszerbeli sokféleség érvényesüléséhez. Vekerdy egyik kiindulótétele, hogy a közoktatás átlagiskolája intézmény- és tananyagközpontú, míg az alternatív iskola ennek ellentéteként gyermekközpontú, a gyermek fejlesztésének szükségleteit akarja kielégíteni. A Waldorf-pedagógia Vekerdy számára azért vált vonzóvá, mert középpontjában – más reformpedagógiai irányzatokhoz hasonlóan – a gyermek valóságos szükségleteinek a kielégítése áll.

            Vekerdy Tamás immár évtizedek óta a gyermekközpontú iskola megteremtésének elkötelezett harcosa.. Vekerdy a ma létező iskolák zömének régóta kemény bírálója, elsősorban azért, mert az iskola szinte csak az intellektuális teljesítményeket értékeli, s kevés jelentőséget tulajdonít az érzelmeket is megmozgató, kreatív, sokféle manuális készséget igénylő tevékenységeknek. Vekerdy szerint a gyermekközpontúvá válás másik gátja az iskolai értékelés alapvetően osztályzásra épülő, szorongások sokaságát gerjesztő formája, de a magyar iskolarendszernek számos gyermekközpontú hagyománya is van, amelyekhez vissza kellene térnie az iskolának, a pedagógusnak.

            Vekerdy Az iskola betegít? című könyvében másfél évtized tanulmányiból ad válogatást. Annak ellenére, hogy ezek a tanulmányok nem most íródtak, cseppet sem vesztettek aktualitásukból. Az értékszocializáció néhány kérdése(1989) című tanulmányban, a szerző arról a kérdésről ír, hogy sok ismeretet tanítsunk-e az iskolában rövid ideig, vagy keveset, de alaposan és időkényszerek nélkül. Vekerdy, aki a tanszabadság, a szabad iskolaalapítás európai eszméjének elkötelezett híve, 1989-ben leírta, hogy csak akkor jöhet létre pluralizmus az iskolában, ha az állam egyáltalán nem szól bele abba, hogy mit tanít az iskola.

            A kötet fű témája az, hogy az az iskola, amely ki akarja kényszeríteni a gyerekekből a teljesítményeket, amely a „felejtésnek tanít”, szorongások, neurózisok forrásává válik, és nemcsak pszichésen, hanem szomatikusan is megbetegít. E gondolat jegyében folytatta és folytatja harcát az óvodák iskolásítása ellen, évtizedek óta ezért mondja, írja már-már mániákusan, hogy mekkora jelentősége van az olyan óvodai, iskolai légkörnek, pedagógusi magatartásnak, tananyagnak, módszertannak, amely segíti a gyermek érzelmi biztonságának megteremtését, amely örömforrást jelentő tevékenységek sokaságát kínálja a gyerekek számára. Az író meggyőződése, hogy az egészséges emberi személyiség kialakulása, a sikeresség, az életben való helytállás szempontjából sokkal nagyobb jelentőségük van az érzelmi intelligencia faktorainak, mint az értelem fejlettségét kifejező IQ-nak.

           Az iskola gyermekközpontúvá válásának egyik fő akadálya a pusztán verbális tananyag egyre nagyobb mérvű növekedése. Vekerdy úgy gondolja, hogy nagyobb figyelmet kellene kapniuk az iskolákban a művészeti tárgyaknak (ének-zene, rajz), mert a művészetekben az önkifejezés oldja a szorongást. Szerinte a természettudományi tárgyak oktatásán is változtatni kellene. A sok képlet és nehéz fizikai és kémiai számítások helyett, egy olyan természettudományi órát képzel el, ahol a tanulók a természeti jelenségeket tanulmányozzák, kísérleteznek. Vekerdy szavaival: „Ne természettudományt tanítsunk, hanem engedjük úgy gondolkodni a gyerekeket, ahogyan a természet „gondolkodik””.

            Vekerdy Tamás úgy gondolja, hogy a gyermekközpontú tanár nem a könyvekből tanulja a pedagógiát, hanem tanulmányozza és megfigyeli a gyermeket. A megfigyelést sem tesztekkel és feladatlapokkal teszi, hanem személyiségével intuitív módon. A gyermekközpontúság azt a törekvést jelenti, hogy megpróbáljuk megismerni a gyereket fiziológiai, orvosi, pszichológiai, etnográfiai, antropológiai és egyéb szempontból.

            1989-ben, a demokráciával együtt az a gondolat is eljutott a magyar közoktatásba, hogy az iskolákban az individualitást kell kibontakoztatni, mert ez a legjobb a társadalomnak, ez hozza a legnagyobb hasznot, olyan hasznot amire még előre nem lehet számítani.

            Senki nem születik egyformának, mindenki különbözik egymástól. Ezt a különbözőséget kellene elfogadtatni a társadalommal. A gyermekközpontú szemlélet lényege: hozzásegíteni a felnövő embert ahhoz, hogy azzá legyen, akivé lehet. Ehhez valójában semmi mást nem kell tenni, mint biztosítani azokat a kedvező körülményeket, amelyekben minden individuum ki tudja bontakoztatni magát akkor is, ha teljesen más képességei vannak, mint amit a szokványos iskola a közismereti tantárgyakkal elvár. Ezért van minden gyermekközpontú iskolában kiemelt jelentősége a cselekvéses, performációs tantárgyaknak – ahol a gyerekek kézzel dolgoznak, tevékenykednek – és a művészeteknek, a „szív iskolájának” (Pestalozzi), az érzelmi nevelésnek.

            Vekerdy szerint a mai oktatás egyik legnagyobb paradoxona az osztályozás és a szorongás. A jegyre felelés szorongást kelt. A szorongás pedig erőteljesen visszafogja a teljesítményt. A magyar iskola egyik paradoxona: úgy akar teljesítményt eléretni a gyerekekkel, hogy közben visszafogja azt. Kell-e az iskolában szorongásnak lennie? Nem, nem kell. Vannak Magyarországon iskolák, ahol nincs szorongás, és ott persze nincs jegyre feleltetés sem, ott együttes tevékenység van, kooperativitás, projekt... Természetesen értékelés is van, de nem jegyre feleltetéssel. Sokan éreznek emiatt felháborodást, s azt gondolják, már ezt az eszközt is ki akarják venni a pedagógus kezéből.

            Az író úgy gondolja, hogy a mai magyar iskolák legnagyobb része szervezetközpontú és nem gyerekközpontú. Csapó Benő kutatásokat végzett, aminek eredménye az lett, hogy a gyerekeknek egy-egy új tárgy megjelenésekor (mint például ötödik osztályban a történelem megjelenése) nagyon magas az érdeklődésük az adott tárgy felé, azonban mikor elkezdik őket tanítani a tankönyvek és a tanterv alapján, akkor érdeklődésük nagy ütemben lecsökken. Ebből kiderül, hogy az iskoláink nem elégítik ki a gyerekek tudásvágyát, hanem oktatási eszközeikkel és módszereikkel még inkább kiölik azt belőlük. Ezért intézményközpontúak vagy tananyagközpontúak és nem gyermekközpontúak a magyar iskolák.

            Vekerdy Tamás munkája folyamán sokat foglalkozik a gyermekközpontúság és a tanárképzés kapcsolatával is. Szerinte a mai rossz oktatás problémájának gyökere a tanárképzésben van. Úgy gondolja, hogy már a tanárokat sem úgy tanítják ahogy kellene. Sok az elmélet, a könyv, az előadás és nagyon kevés az igazi gyakorlat, ahol szembekerül egy gyermekkel. Egy leendő tanárnak ahhoz, hogy az osztályban intuitív módon képes legyen megérezni a gyerekek pillanatnyi állapotát, elsősorban embertant, fejlődéstant, fejlődéslélektant kell tanulnia. Mindezek mellett fontos, hogy legyen művészi képessége. A művészetek koncentrációra, megfigyelésre és a képességeken át vezető rejtélyes utakra tanítanak, és ez egy leendő tanárnak rendkívül fontos. A leendő tanárokat és tanítókat arra is meg kell tanítani, hogy szakszerűen tudjanak kézikönyveket használni és eligazodjanak a könyvtárban is. A tanár számára nagy feladatot jelent, hogy mindazt a száraz ismeretanyagot, melyet a kézikönyvekből át kell adnia, miként szűri át a saját személyiségén, és élő képekben miképpen tárja a gyerekek elé. Ez a legnehezebb a pedagógus munkájában. Sokkal egyszerűbb oroszlánt vetíteni nekik, vagy képet mutatni az oroszlánról, ha arról tanít éppen a tanár, mint mesélni az oroszlánról, hogy a gyerekek belső képet alkossanak az anyaghoz, ami ismét egy lényeges mozzanat.

            A híres gyermekpszichológus erőteljesen kiáll az ellen a gondolat ellen, hogy az iskola, óvodás korú gyerekeket fogadjon be. Vekerdy úgy gondolja, hogy az óvoda gyermekközpontúságának legnagyobb veszélyeztetője az a szemlélet, amely az óvodát az iskola-előkészítés színterének tekinti. Az óvoda az iskolára szocializál, de ezt sokan úgy értelmezik, hogy előkészít. Az óvodai alapprogram lényege, hogy az óvoda nem készít elő az iskolára. Az óvoda óvodás gyerekeket nevel, amely életkorban a játék a legfejlesztőbb tevékenység. Nem az irányított játék, nem a fejlesztő játék, nem a játékos tanulás. A szabad játék. Ez a legfejlesztőbb, és aztán még van a mese, az ének. De nem kötelező foglalkozás formájában, csak spontán tevékenységként! Ez az óvodai program a legutolsó helyre teszi az óvodai tevékenységek közt a tanulást, és azt mondja, hogy az óvodai tanulás formája a spontán utánzás. Az óvoda gyermekközpontúságának lényege, hogy nem akar semmit ráerőltetni a gyerekre, azzal közvetít ismereteket a világról, hogy válaszol a gyerek kérdéseire. Az iskolaigazgatók azonban nagyon sok helyen éppen az ellenkezőjét gondolják, s azt várják az óvodáktól, hogy közelítsenek az iskolához. Hiába vannak tehát helyes alapelvek a törvényben vagy az alapdokumentumban, régen kiadott módszertani levélben, mindezek nem tudnak maradéktalanul érvényesülni.

            Az iskola első két évében tehát már nincs gyermekközpontúság. Jól érzékelhető ez az írás-olvasás elhibázott tanításában, az írás-olvasás megtanulásának értelmetlen siettetésében. Sokan nem tudják, hogy készségeket nem lehet sietve fejleszteni. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a gyerekek jelentős hányada nem tanul meg írni-olvasni.

            Vekerdy ellenzi a szigorú és komoly felvételi eljárásokat az iskolákba. Vannak olyan iskolák, ahol már első osztályba is felvételiztetik a kicsiket. A pszichológus szerint ezt nem lenne szabad engedni, mindenkit fel kellene venni a következő szintet követő intézménybe, oda ahová menni szeretne. A felvételi pontszámok ugyanis nem állnak arányosságban a később abban az intézményben megszerzett jegyekkel, osztályzatokkal. Abban a pillanatban amint kikerül a munkahelyre, legyen akár orvos, akár tanár, kiderülhet, hogy hiába volt elég a pontszáma, mert neki is, a betegeinek is vagy a gyerekeknek is borzalmas, hogy ez lett a foglalkozása.

            Vekerdy szerint a magyar iskolarendszer nincs tekintettel a diákok életkorára. A tananyag mennyisége túl nagy, ahhoz hogy egy átlagos gyermek teljesíteni tudja. Az iskolarendszer elfelejti milyen a gyerek. A jól megválogatott, kevés információi orientál, a későbbiekben is nyitottá tesz, de a rosszul vagy sehogy sem megválogatott óriási információözön dezorientál, kioltja az érdeklődést.

            Vekerdy Tamás a Waldorf pedagógia feltétlen híve. Nagy szerepet játszott a Waldorf iskolák és óvodák megteremtésében és meghonosításában Magyarországon. A Waldorf iskolák nem állami, nem önkormányzati, autonóm intézményekként működnek, szabad (egyesületi, alapítványi) fenntartásban. Mint a szabad polgári társulások által fenntartott iskolák általában, a Waldorf iskolák is csak a szülőkkel való szoros együttműködésben tudnak fennmaradni és fejlődni. Fontos alapelv: a szellemi élet, melynek az iskola is színtere, nem állhat sem állami (politikai), sem gazdasági irányítás, befolyás alatt, mert ez megrontja, valódi céljaitól - a gyermeki individualitás szakszerű kibontakoztatásától - eltereli működését, és ezzel az egyénnek és a társadalomnak egyaránt károkat okoz. A Waldorf pedagógia abból a felfogásból indul ki, hogy az ifjú embert nem az állam, a társadalom vagy egy meghatározott szakma szükségletei, hanem a saját individuális képességei és fejlődési lehetőségei, életkoronként változó testi, lelki és szellemi szükségletei szerint kell nevelni. A szabadon kibontakoztatott individuum hozza az emberi társadalom számára a legnagyobb valóságos hasznot.

            A Waldorf óvoda elsősorban a játék, a mese és a tevékeny utánzás helye, "szociális anyaöl", mely átlátható világot teremt a gyerek köré vegyes életkorú csoportokban, biztos szokásritmusokkal, tevékenységsorokkal. Az iskolai tevékenység pedig tág teret ad a gyakorlásnak (képességfejlesztésnek) a művészetekben és a praktikus kézművesi munkákban is. (Szokták, Pestalozzi szavával, a Waldorf iskolát a kéz, a szív és a fej - praktikus ismeretek, művészetek, tudomány - egységes iskolájának is nevezni.)

            Az alapozó években a fantáziára gyakorolt fejlesztő hatásukkal fontos szerepet játszanak a mesék és mítoszok, az anyanyelvi oktatásban költői szövegekkel és dramatikus gyakorlatokkal dolgoznak, a számolás-számtan oktatásához ritmikus mozgásgyakorlatok kapcsolódnak; a művészi ritmikus elem ez években kiemelkedően fontos szerepet játszik. Az írástanulás a nagy térben végzett mozgásokból, formarajzból és festésből indul ki, és mint saját cselekvés megelőzi az elvont olvasástanulást. A felső tagozaton a gyerekek konkrét formában ismerkednek meg a jelenségek világával, tapasztalati, érzéki élmény szinten, például a különböző fizikai és kémiai kísérletekben.

            A Waldorf iskolákban nincs osztályzás, nincs buktatás, az értékelés szöveges. A feleltetés helyébe az együttes tevékenységben való részvétel lép. A frontális tanulási forma éppúgy megtalálható egy napon belül is, mint a kiscsoportos, a tantárgytól függően. Évfolyamonként zárt osztályok vannak.

            Magyarországon az első Waldorf iskola 1926-ban indult, 1933-ig működött (még részben német nyelven). Az első magyar tannyelvű Waldorf iskola 1989-ben indult meg Solymáron (ma Pesthidegkúti Waldorf Iskola) a Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány fenntartásában.

            Vekerdy Tamásnak rengeteg könyve, cikke, tanulmánya jelent meg a képességfejlesztő oktatásról, a Waldorf iskolákról, a hagyományos iskola problémáiról. Rendszeresen publikál, előadásokat tart, népszerűsíti, hirdeti gondolatait a tanárok és a szülők körében. A Nők Lapja című magazinban rendszeresen válaszol a szűlők kérdéseire, a magazinban megjelent kérdésekből és válaszokból könyvet is jelentetett meg A szülő kérdez, a pszichológus válaszol címmel.

            Legismertebb művei közé tartozik A szülő kérdez, a pszichológus válaszol; Másféle iskolák (Talán a Waldorf?); Kicsikről nagyoknak sorozat; Kérdezz felelek sorozat; Az iskola betegít?; Fiatal szülők könyve; Az óvoda és az első iskolai évek a pszichológus szemével; Az értékszocializáció néhány kérdése; A Waldorf-iskola első három évének programjáról (kitekintéssel a 12. év végéig).

            Vekerdy Tamás több tanáccsal látja el a szülőket azzal kapcsolatban, hogy milyen iskolát válasszanak gyermeküknek. Szerinte olyan iskolát kell választani a gyereknek ahol megmarad a gyerekek érdeklődése, ahol megmarad a gyerekek kíváncsisága a világ dolgai és az ember dolgai iránt, és nem apad el. Másodszor olyan iskolát ajánl, ahol nincs mindennapos jegyre felelés, a szorongáskeltő hatása miatt. Tehát értékelés van, de osztályzás, jegyre felelés nincs. A felelés elmulasztása, abból a szempontból is jó, hogy több idő marad a tananyag leadására, jobban lehet haladni. Végül pedig egy olyan iskolát tanácsol, ahol különböző képességek tudnak érvényesülni. Kutatások szerint az iskolában szavakban megtanult anyag 18%-ban befolyásolja az életben való későbbi helytállást. A másik 80 % érzelmi intelligencia.

          Mi az, hogy érzelmi intelligencia? Például az, hogy valamennyire ismerem és kibírom önmagamat, nem leszek önmagamtól depressziós, kibírom a házastársamat, nem is csak kibírom, de meg is értem a gyerekemet, a szüleimet, a munkatársamat, a főnökömet, a beosztottamat - empátiával. Bele tudok helyezkedni a másik szempontjaiba. Van érzékem a hangulatokhoz, van érzékem az élet minőségéhez. Nem hagyom magam szorongani attól, hogy előrébb kellene jutnom ezzel meg ezzel. Van egy bizonyos elengedett lazaságom, bölcsességem - mindez a művészetekkel és az érzelmi intelligenciával is összefügg. Tehát az érzelmi intelligencia a művészetekben fejlődik. Azok az iskolák, alternatív iskolák - a Waldorf iskolák is -, amelyek a gyerekből indulnak ki és nem a tantárgyakból, azok nagyon nagy helyet adnak a művészeteknek, az egyes tantárgyakon belül is és külön is. Érzelmet is nevelnek, nemcsak értelmet. Nemcsak a feledés számára tanítanak.

             Dr. Vekerdy Tamás nyíltan bírálja a magyar közoktatás hiányosságait. Egész életében a reformpedagógia alkalmazásáért és a képességfejlesztő oktatásért küzdött. Rendszeresen járja az országot, könyveket ír és hirdeti, hogyan lehetnének boldogabbak, sikeresebb, egészségesebbek az iskolás gyerekek. A gyermekközpontúságot, a személyiség fejlődéséhez igazodó oktatást hirdeti, munkájával a magyar gyerekek tanulásának hatékonyságáért küzd.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

SZÉKELYUDVARHELY

(BIRÓ G. ALBERT, 2015.03.17 16:26)

Nem osztom Vekerdy Tamás természettudományok oktatására vonatkozó nézeteit. Mintha teljesen hiányoznának a matematika mint integráló és közvetítő szerepének elismerése.